Bemondta a skandináv elnök: hetek kérdése a béke Ukrajnában

2025. január 31. 07:20

Alexander Stubb szerint azonban ehhez Európának és az Egyesült Államoknak is határozottan fel kell lépnie.

2025. január 31. 07:20
80th Anniversary Of The Liberation Of Auschwitz-Birkenau Ceremony

Alexander Stubb finn elnök úgy véli, hogy a következő három-hat hónap kulcsfontosságú lehet az ukrajnai háború lezárásában. Mint mondta, ebben az időszakban elérkezhet az a pont, amikor a harcok lecsillapodnak, és reálissá válik a fegyverszünet lehetősége – írja a TSN.

A finn államfő hangsúlyozta, hogy Ukrajnának továbbra is meg kell kapnia a szükséges támogatást annak érdekében, hogy a lehető legjobb pozícióból kezdhesse meg az esetleges béketárgyalásokat. Szerinte a nyugati segítség elengedhetetlen ahhoz, hogy Kijev megfelelő alkupozíciót alakíthasson ki az egyezkedések során.

Trump, Putyin és a tárgyalások kérdése

Stubb kitért arra is, hogy bár Donald Trump béketeremtési törekvéseivel kapcsolatban „óvatosan optimista”, az orosz elnök hozzáállása pedig továbbra is kemény fellépést igényel. Véleménye szerint Putyint nem meggyőzni kell, hanem rákényszeríteni a tárgyalásokra.

Putyin csak a kemény retorikából ért. És ez az a nyelvezet, amit Donald Trump is használ

– fogalmazott a finn miniszterelnök, aki úgy véli, hogy az új amerikai elnök erőteljes fellépése elősegítheti a béketárgyalások elindulását.

Stubb szerint azonban a béketárgyalások nem kizárólag az Egyesült Államok és Oroszország között zajlanak majd. Meglátása szerint Európának is aktív szerepet kell vállalnia a folyamatban, hogy a kontinens hosszú távú biztonsági érdekei ne sérüljenek.

A finn kormányfő kijelentései arra utalnak, hogy a következő hónapok döntő fontosságúak lehetnek a háború jövőjét illetően. Noha a fegyverszünet lehetősége egyre inkább napirendre kerül, Stubb szerint ehhez továbbra is elengedhetetlen a Nyugat következetes támogatása Ukrajna felé. A tárgyalások sikeressége nagyban múlik azon, hogy a nemzetközi szereplők, köztük Európa, milyen stratégiát követnek a konfliktus lezárására.

Nyitókép: Jakub Porzycki/NurPhoto) (Photo by Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP

***

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2025. január 31. 09:53
Ez a finn az új Olof Pálma.
formaegy-2
2025. január 31. 09:44
Hirtelen a megvilágosodás! Mekkora görények vagytok! Nem egy, nem két tárgyalás lehetett volna, ha a terrorista Biden nem akadályozza meg a te, ti támogatásotokkal! A ti támogatásotokkal robbantotta ki az USA ezt a háborút, és még van pofád nyilatkozni bármilyen tárgyalásról?! "Putyin csak a kemény retorikából ért. És ez az a nyelvezet, amit Donald Trump is használ" Már megint hazudsz! Helyesen: A puccosseggű pincsi kutyátok csak a kemény retorikából ért. És ez az a nyelvezet, amit Donald Trump is használ! Mocskos Európagyilkos, tömeggyilkos rühes kutyák vagytok. Jellemtelen, gerinctelen kutyák, akik hirtelen megvilágosodtak. Elmentek ti a jó büdös francba!
zakar zoltán béla
2025. január 31. 09:37
Lola a sérülékeny popóforgató...
nempolitizalok-0
2025. január 31. 09:16
A finneket kezdi érzékenyen érinteni a probléma. Megszünt az orosz turizmus, a finn sem járhat át olcsó termékekért. Kényszerűen megkezdték erdeik kivágását is, mert az orosz faexport is megszünt. Márpedig a finneknél szinte minden fából épül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!